Amikor meghallottam a kérdést, azt hittem tudok majd
válaszolni rá egyértelműen. De hamarosan kiderült, hogy sem az igen-t, sem a
nem-et nem tudnám kimondani egyértelműen. Persze, jó lenne kimondani egyből,
hogy igen, hiszen mint református lelkipásztornak – mondaná a világ - ez
elengedhetetlen követelmény a szolgálatához, meg amúgy is, keresztyénként a
mindennapokhoz. De mégsem megy… Akkor marad az, hogy nincs? Én személyesen
azért ezt sem merném kijelenteni, ha a múltamra gondolok a jelenhez
viszonyítva. Inkább azt mondanám, hogy igen, de… S ez után a „de” szócska után
jön mindaz, amiről Pál így ír: „… látok egy másik törvényt az én tagjaimban,
mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely
van az én tagjaimban.” (Róma 7:23)
Kissé nyomasztó érzés arra gondolni, hogy nekünk,
lelkipásztoroknak és tanítóknak különleges megítélésben lesz részünk, amint
olvassuk az írásból: “Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy
súlyosabb ítéletünk lesz. Mert mindnyájan sokképen vétkezünk. (Jak. 3:1-2) Hát
igen sajnos - sokképpen…
Ma a Görgényi
Egyházmegye 23 lelkipásztora érezhette, azt, hogy jó együtt magunkba nézni. Akkor
is, ha (külsőleg) minden rendben az életünkkel és szolgálatunkkal. És akkor is,
ha nem. A beresztelki református templomban ifj. Szász Attila, alsóbölkényi
lelkipásztor hirdette a Példabeszédek 17:22 alapján a csontokat megszárító bánat
ellen a vidám elme gyógyító hatását. Jézus is erről az örömről beszélt az
övéinek, amikor azt mondta: Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti
bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. (Jn. 15:11)
Utána következett
a rózsákkal teli udvar végében álló gyülekezeti házban az előadás.
Tulajdonképpen nem is előadás volt, inkább közös magunkba nézés. Kicsit más,
mint egy megszokott értekezés valamiről, ami amúgy biblikus, meg teológiailag kifogástalan,
de általában nem, vagy alig érinti az én hétköznapi életemet. A mai alakalom
pedig erről szólt. A hétköznapi életünkről és benne a szolgálatunkról. Bogdán
Szabolcs János krasznai lelkipásztor mondta el személyes hangon és őszintén
mindazt, ami az értekezlet címében már előrevetítette a nap témáját. “A
lelkipásztori élet mélységei – és az abból kivezető utak”
Előadás alatt megfogalmazódott bennem néhány kérdés:
“miért kellett nekem mindez? Miért lettem lelkipásztor? Hiszen embernek is
nehéz lenni a szó igazi értelmében, nemhogy súlyosabb megítélésben részesülő
tanítónak… Lám, Mózes tiltakozik a küldetés elején, az ifjú Jeremiás
rászedettnek érzi magát, Illés meg akar halni. És én? Megértem őket. Empátia?
Talán az is, hiszen épp egy ilyen közösségi alkalomkor derül ki, hogy igenis,
eljut(hat) egy lelkipásztor is az életnek ezen állapotaiba. Jó volt megérezni
valamit abból az érzésből is, ami a sikertelen halászat után megszületik Péterben,
a halászban, amikor azt mondja a Mesternek: „Mindazonáltal (értsd: minden -
szerintem alkalmatlan - körülmény ellenére), a TE szavadra, kivetem a hálókat.”
Ez már a “kivezető utak” egyike. És minden ránk nehezedő – külső és belső –
körülmény ellenére is – ez a lelkészi szolgálat hajtóereje. És az élet
motivációja is egyben. A te szavadra, azaz veled, Jézusom. A cím, ami e sorok
elején áll nem véletlenül került oda. Nikodémus kérdése ott van bennem most is:
“miképpen születhetik az ember, ha vén?” Nem feltétlenül biológiai értelemben
öreg, hanem, ha már “belevénült” rossz szokásaiba, félelmeibe – mondjuk ki –
bűneibe. Arról is beszélgettünk, hogy van kiút. A lelkészi közösség jelenleg
kicsit utópisztikusnak tűnő megtartó ereje is segítene, de jó lenne, ha lenne
„emberünk”, lelki-pásztor-társunk/barátunk, akinek „megvallhatjuk” bűneinket és
nem a bizalmunkat rombolja le utólag ezáltal, hanem segítséget nyújt. Hát van
tennivaló bőven…
Van-e jó gyülekezetem? Van-e szép családom, megértő
segítőtársam? Van-e anyagi biztonságot adó élethelyzetem? Nagy kérdések ezek,
melyek kitöltik életidőnk tekintélyes részét, de mégis semmivé lesznek az
egyetlen kérdés árnyékában: Van-e új életem? Mert a válaszomban ott lesz a
jövendőm. Szolgálatom, életem és üdvösségem.
Június vége, érettségi vizsgák ideje. Sok kolléga együtt
izgulja végig gyerekeivel az érettségi hosszúra nyúló vizsgaidejét. Ugyanakkor vakációs
már a hangulat, talán nem is baj, hogy nem vagyunk olyan sokan. Így a közösség-érzés
intenzívebb talán. Az asztaloknál is jó a hangulat, a beresztelki töltött
káposzta fogyasztása közben. És végül álljon itt pár szavas köszönet is e mai
napért. Köszönjük a beresztelki gyülekezetnek a vendégszeretetet, a
szervezőknek – Szép Eduárd és Ildikó lelkipásztoroknak - a lehetőséget e lelkészértekezlet
megtartására.
(2015-06-24 Székely Levente toldalagi lp.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése