Mit is jelenthet idősnek lenni?
Egy idős lelkigondozó mondta egyszer: „Idősként meg kell, hogy értsük a
fiatalokat, mert mi már voltunk fiatalok, de ők még soha nem voltak öregek…” Ez
a mondás igaz, de kétségtelen, hogy fiatalabbként tisztelnünk kell az idősebb
nemzedék tagjait. Toldalag 54 magyar református egyháztagja közül 24 hetven
évet betöltött személy van, akiknek tiszteletére tartottuk 2015 november 15.
napján az Idősek Vasárnapját. A huszonnégy meghívottból nyolcan jöttek el, volt,
aki nem tudott eljönni, de lélekben ott volt velünk.
Az igehirdetés után
Székely Anita hegedűszólóját hallgattuk, majd egy ének következett hegedű és
gitár kísérettel.
Istentisztelet után készült a templom előtt a csoportkép,
majd Antal Magdus néni által sütött kaláccsal, üdítővel kínáltuk meg a
gyülekezet tagjait. Jó volt együtt lenni azokkal, akik – emberileg nézve - egy
olyan nemzedék utolsó tagjai, akik még betöltötték az öregedő templom padjait.
Fiatalok, gyerekek már nincsenek, a jövőt semmi sem biztosítja, de Istennél
semmi sem lehetetlen. Elhangzott a prédikációban is Pál véleménye a
reménységről: Mert reménységben tartatunk meg; a reménység pedig, ha láttatik,
nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? (Rom 8:24)
Remélünk. Ahogy az idős ember is reménységben élve tölti napjait, arany
„koronára” várva Megváltó Urától.
A prédikációt itt is hegedűszóló követte Székely Anita
által,
majd az első éves konfirmandus Banga Edith szavalta el a „Nagymama
panasza” című verset,
utána ének hegedű és gitár kísérettel, az idősek
megajándékozása
majd szerény szeretetvendégség következett.
Isten után köszönet
illeti mindazokat, akik segítettek az alkalmak megszervezésében. Székely
Anitának a kerámia bögrék festéséért, valamint a hegedűjátékért. Banga Edithnek
a szavalatért, a toldalagi Antal Magdusnak a kalácsokért, az unokai Dán
Mihálynak és Marikának a szervezésért. Hiszem, hogy azok számára, akik
eljöttek, maradandó emlékké vált e két alkalom.
©SZL2015
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése