Gondnoki konferencián Szászrégenben

Hol vannak a hősök?

(avagy Európai helyzetkép az évfordulón, egy egyházmegyei gondnoki konferenciáról nézve…)

Szászrégen. A református templom mintha visszhangozná még az ünneplő gyülekezet karácsonyi énekét. Ünnep után, ünnepek között vagyunk. A Görgényi Egyházmegye gondnoki konferenciáján. Az igehirdetésre várok. Szép Eduárd beresztelki szolgatárs igehirdetését hallgatva jön a gondolat, hogy vezetésre tényleg szükség van. Ahogy az általa felolvasott zsoltár-részletben is hallom megfogalmazódni, mint fohászt. (Zsolt. 43:3-5) A hitről és a kibontakozó reménységről szól az ige, ami ilyenkor – két esztendő határmezsgyéjén – elengedhetetlenül szükséges. Lelki leltározás ez, mely reménységünket is megvizsgálja, és azt is, hogy mennyire állunk segítőkész közelségben egymáshoz. Akarva-akaratlanul, ilyenkor közelebb kerül egymáshoz lelkipásztor és gondnok, pap és presbitérium, presbiterek és gyülekezet. Az év végi számadás, a tervezés ideje ez, amikor bölcs döntésekre, előítéletek helyett előszeretetre van szükség ahhoz, hogy ha nem is a mózesi hatszázezret, de bár azt a 98, 200, 500 vagy ezer lelket Isten lelkének erejével bölcsen vezethessük. Visszatekintve láthatjuk, hogy az elmúlt 365 napban mi győzött a lelkünkben. A lelki harcainkból hogyan kerültünk ki? Többnyire vesztesen, vagy néha sikerült győzni is? Hősök voltunk, vagy inkább elbújtunk a fény elől?

Szép Eduárd - Beresztelki lp.

Bartos Károly komollói lelkipásztor, Kerületi Ifjúsági előadó ezeket a kérdéseket feszegette érdekes előadásában, választ is adva sok, időközben bennünk felmerülő kérdésre.Általában kényelmesnek érzem, ha vezető van előttem. Bármire érvényes ez. És azt gondolom, amikor Mózes kivezette a hatszázezret Egyiptomból és negyven éven át „vezetője” volt a választott népnek – nem volt egyszerű a feladata. Még az isteni erő birtokában sem. Bátran nevezhetjük hősnek… és ezen írás címének kérdésére, válaszképpen már van egy személy. De nemcsak Mózes, hanem történelmünk oly sok, nagyra becsült alakja – a székely ezermester – Gábor Áron - kisbirtokos, asztalosmester, magyar nemzeti hős, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ágyúöntője és tüzértisztje. Székely határőrcsaládba született, és ő is a székely határőrségben szolgált. Hős volt, amikor kimondta Sepsiszentgyörgy főterén: „lészen ágyú!”. Hősiessége ígéretének betartásában is megmutatkozott.

Vagy Dugovics Titusz, aki 1456. július 21-én, amikor Nándorfehérvár ostroma alatt a mélybe rántott egy török harcost, hogy megakadályozza a lófarkas zászló kitűzését. Halála a 18-19. század fordulójától a hősi önfeláldozás egyik legismertebb példája a magyarság emlékezetében. Mondhatjuk: hős.

De nézzük meg mit ír a híres internetes lexikon – a Wikipédia - a hős szóról?

„A hős szó leggyakoribb jelentése szerint olyan férfi vagy nő, aki egy történet, különösen mítosz, mese, legenda és monda központi szereplője, vagy egy népcsoport, kultúra rendkívüli, önfeláldozó tettet végrehajtó híres személyisége. Olyan valaki, aki egy átlagos személynél lényegesen kiválóbb jellem, vagy rendkívüliek a tulajdonságai, és ezek az adottságok képessé teszik arra, hogy azokat a különleges tetteket véghez tudja vinni, amelyekről híressé válik. Ezek a képességek nemcsak testi, fizikai jellegűek, hanem lelki, szellemi erők is. A hős általában megfelel az adott kultúrában jónak és nemesnek tekintett dolgok definíciójának.”(www.wikipedia.com)

A zsoltáríró fohásza „Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem” - különös lehet számunkra, akik észrevétlenül szoktuk meg azt, hogy manapság annyi minden vezet minket. Még akkor is, amikor nem is gondolunk rá. Sajnos, akkor is, amikor nem szeretnénk. Manipulációnak mondjuk modern szóval. Ez a mai Európa egyik betegsége. Ez nem egy szociológiai dolgozat, mégis leírhatom az előadó szavaira emlékezve, hogy a mai Európa sajnálatos módon, az emberi lét három alappillérét ingatja, mikor összemossa a nemi identitást, sorvasztja az egészséges nemzettudatot, és szándékosan gyengíti a felekezeti elköteleződés biztonságát. Pedig szükség lenne mindháromra, mint a háromlábú széknek a lábaira. Egy, ha hiányzik, oda a stabilitás. És a fenyegetettség a kapuink előtt áll. Behatol, akár a liberalizmus, akár az iszlám, akár valamilyen bomlasztó ideológia formájában. Az “izmusok”. A feminizmus beteges burjánzása, a homoszexualitás népszerűsége, az apai és anyai szerep elhomályosodása. De a magunk köreiben maradva is indokolt a kérdés: hol vannak a hősök? (vannak-e, szükség van-e egyáltalán rájuk ma?)

Bartos Károly előadás közben

Nagy Ferenc egyházmegyei számvevő egyszerűen és érthetően mondta el mindazt, ami tennivalóként előttünk áll, hiszen hozzátartozik az egyházközségek anyagi életviteléhez. Nem tudunk elszakadni az anyagiaktól. A pénzről beszélni kell. Keresni kell a lehetőségét annak, hogy „megéljen” a gyülekezet. Közben nem kellene elfelejtenünk a Mester szavait: „Keressétek először Isten országát, és az Ő igazságát…” Az anyagiak, a pénz ahhoz az „ezek”-hez tartoznak, amely a fenti mondat folyatása szerint – „…megadatnak néktek” A szenvedő igealak indokolt. Megadatnak, - tehát nem kell küzdenetek érte…

Nagy Ferenc, EME-i számvevő

Végül Szász Attila, mint a Görgényi Egyházmegye esperese foglalta keretbe mindazt, ami e gyorsan elröppenő három órában lekötötte a jelenlévő gondnokok, presbiterek, valamint az őket elhozó, kísérő lelkészek figyelmét. Az igehirdetést, az előadást és az anyagi útmutatást. A templom lassan kiürült, de a kérdés mintha ott lebegett volna tovább a szent térben. Abban, amelyről a zsoltáros is beszélt, amikor a szent hegyet, a hajlékot és az Isten oltárát említette fohászában. Azokat a helyeket, ahová el szeretne jutni… Ahol jó lenni. (Zsoltár 43: 3-1)

Szász Attila - esperes

Hol vannak a hősök? Hol vannak a fényre kiállni kész férfiak? Az átvilágítástól sem félő lelkek? (Platón) A választ most még nem tudom. De azzal távozom, hogy vannak azért hősök. Akkor is, ha szomorúan bólogatva hallgattuk az előadásban, hogy a mai konfirmandus kérdése sajnos már nem az, hogy „mi az én egyetlen vigasztalásom” - hanem inkább az, hogy honnan jöttem, hova megyek, és mit keresek itt? Mondhatjuk, hogy identitástudat-vesztés? Igen, az. De még van remény. És hősök is. Lehet, hogy csak a belső szoba hősei. Mégis, a Mennyei Atya titkon néző szeme látja őket. (Mt. 6:6) Közel még a Karácsony. Eszembe jut, hogy a betlehemi éjszakában helyet kereső József és Mária is hősök voltak. Eltökélt szándékuk volt: mindenképpen megszállni Betlehemben. Mert hős mindenki, aki helyet készíteni törekszik a megszületni kívánó Isteni gyermeknek. Megszületni egy szívben, egy családban, egy gyülekezetben, egy közösségben és – be jó is lenne – egy társadalomban, a vén Európa erkölcsileg recsegő eresztékei között… Ilyen értelemben minden fáradságot nem kímélő gondnok, presbiter, lelkipásztor, vagy szülő – helykészítő lehetne. És hős is ugyanakkor. Vállalom? Vállaljuk a helykészítés anyagilag meg nem fizetett, sokszor hátratétellel járó szolgálatát? Ezért tisztelek minden gondnokot, hűséges presbitert, aki ezt elvállalta. Nagyon sok múlik egy emberen. Sok esetben egy gondnok vagy egy presbiter menti meg a helyzetet, amelyet más meg nem menthet. Hősként, mint Mózes, mint Dugovics Titusz, mint Gábor Áron és sorolhatnánk tovább…

Molnár Márton toldalagi presbiter, Gede Balázs toldalagi és Dán Mihály unokai gondnokok

Jó volt együtt lenni, méltó év végi találkozásban és az elhangzottakkal szembenézve, megerősödni lélekben. Az éjszaka csendjében, mikor e sorokat leírom, hallom újra az igét, amint betölti a szászrégeni templom terét: Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!” És magamban hozzá gondolom: Erősek, de nem agresszívek. Sem a tettek, sem a szavak szintjén. Hanem, ahogy az ige folytatódik: Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! (1Korintus 16: 13-14) Az újesztendőben is.

SZL2015-12-29

Aranyló naplemente

Mit is jelenthet idősnek lenni? Egy idős lelkigondozó mondta egyszer: „Idősként meg kell, hogy értsük a fiatalokat, mert mi már voltunk fiatalok, de ők még soha nem voltak öregek…” Ez a mondás igaz, de kétségtelen, hogy fiatalabbként tisztelnünk kell az idősebb nemzedék tagjait. Toldalag 54 magyar református egyháztagja közül 24 hetven évet betöltött személy van, akiknek tiszteletére tartottuk 2015 november 15. napján az Idősek Vasárnapját. A huszonnégy meghívottból nyolcan jöttek el, volt, aki nem tudott eljönni, de lélekben ott volt velünk. 

Az igehirdetés után Székely Anita hegedűszólóját hallgattuk, majd egy ének következett hegedű és gitár kísérettel.

Istentisztelet után készült a templom előtt a csoportkép, 

majd Antal Magdus néni által sütött kaláccsal, üdítővel kínáltuk meg a gyülekezet tagjait. Jó volt együtt lenni azokkal, akik – emberileg nézve - egy olyan nemzedék utolsó tagjai, akik még betöltötték az öregedő templom padjait. Fiatalok, gyerekek már nincsenek, a jövőt semmi sem biztosítja, de Istennél semmi sem lehetetlen. Elhangzott a prédikációban is Pál véleménye a reménységről: Mert reménységben tartatunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? (Rom 8:24) Remélünk. Ahogy az idős ember is reménységben élve tölti napjait, arany „koronára” várva Megváltó Urától.

A PILLANAT TÖRTÉNELME...

Minden tárgynak története van. Legyen az műtárgy, munkaeszköz, vagy egyszerűen csak egy darab kő… Tárgyak között élünk, körülvesznek, használjuk és értékeljük őket... Egyházi tárgyaink, Úrvacsorás kelyheink, tányérjaink és használati eszközeink jó darabon át elkísérik a történelmet, miközben nemzedékek változnak. Egy ideig minket is szolgálnak, míg az időben párhuzamosan mellettük éljük múló napjainkat. Igaz, ők is mulandóak, de az idő velük kissé engedékenyebb. Amit tehetünk és tennünk kell, az az, hogy szakszerűen megörökítjük azt az állapotot, amelyben találjuk őket, hogy utódaink is tudjanak majd róluk, ha egyszer végképp elenyésznek. Ezt tette lélekszámában kicsiny, de múltjában nagy Toldalagi gyülekezetben hétfőn, szeptember 28-án, számbavételi levéltári kutatómunkát végezve a kegyszereket illetően, valamint a levéltári anyaggal kapcsolatosan - dr. Kovács Mária Márta művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum muzeológusa, teológiai óraadó tanár, dr. Tamásné Horváth Iringó művészettörténész, dr. Tóth Levente egyháztörténész és Ősz Sándor Előd egyházkerületi levéltáros.

Terítő a XVIII. századból

 Szorgalmasan fényképeztek és leírtak, mértek, megőrzés végett csomagoltak és rendeztek mindent. Érdekes már maga a fényképezés is, amely - történetét tekintve - lassan jutott el oda, hogy elfoglalja azt a helyet, amely digitalizált világunkban már egyedül az övé, amelyre egyedül hívatott: a pillanat tört részének rögzítését. Ezt tette a Pokoly József néhai egyháztörténész professzor nevét viselő tudós-társaság a történelmi Görgényi Egyházmegye gyülekezeteinek sorában a toldalagi és az unokai egyház kegytárgyaival és levéltári anyagával. Megörökítették őket, a pillanat tört részében, hogy legyőzve a múló időt, megmaradjon e tárgyak nyoma az utánunk következő nemzedék számára. Köszönjük!

Ötvösjegyek leírása és levéltári munka közben

dr. Tóth Levente, dr. Kovács Mária Márta, dr. Tamásné Horváth Iringó és Ősz Előd

(szL) 2015-10-05 

Unokai unokák hálaadása

Zöldeskék szalag aranyhajban. Az aratásra váró búzatáblák között kanyargó Maros. E folyó választja el a Marosvásárhely-Régen főútvonaltól a vidéket. Székelyruha és hegedű hangja tette felejthetetlenné a mai hálaadó istentiszteletet Unokában. Abban a dombok mögött megbúvó kis faluban, melyet 1268-ban „Vanokatelke” néven említ a pápai tizedjegyzék, ma több mint kétszázan vehettük a püspöki áldást a megújult templomban.

 Főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi református Egyházkerület püspöke szívhez szóló prédikációja - a 80. Zsoltár 20. verse alapján - gondolatokat ébresztett a helybéliekben és a vendégekben, elszármazottakban, hazalátogató unokaiakban, akik a mai napra jöttek, együtt ünnepelni a 41 lelkes református közösség hálaadó Istentiszteletére. A változásról beszélt, amely körülvesz, és Isten igéjéről, ami nem változik, és annak életet formáló, megtartó erejéről.

 Aki elolvasta a meghívó hátoldalán az évszázadok távolában megörökített szavakat, láthatta, olvashatta, hogy 1886-ban, egy akkori lelkipásztor vetette papírra azokat, hogy beszámolójával eleget tegyen az őrálló kötelességének. Aligha gondolta akkor a vizitáló Benkő János esperes, hogy, 1886. szeptember 8-án Nagyercse filiájaként nyilvántartott Unokai gyülekezet ma, 2015. július 26-án emlegetni fogja az ő nevét. 77 férfi és 90 nő tette ki akkor a 167 lélekszámú Unokai gyülekezetet. Ma 41 a lélekszáma ennek a gyülekezetnek, és immár nem Nagyercséhez, hanem Toldalaghoz tartozik, mint leányegyház. És ma ez a negyvenegy lélek, a meghívottakkal együtt hálát adott Istennek, hogy létezik, van rendbetett temploma és haranglábja, de mindenekelőtt azért, hogy van még egy kis reménye is a jövendőre nézve. Nem tudjuk, hogy a mi nevünket 130 esztendő múlva említik majd egy hálaadó Istentiszteleten vagy nem, de Urunk szavai örömet adnak, mikor arra gondolunk, hogy a mi neveink nemcsak az anyakönyvek lapjain és a vizitációs jegyzőkönyvekben maradnak meg, hanem a mennyben is fel vannak írva. És én hiszem, hogy az Unokai gyülekezet neve is ott van felírva a Mindenható előtt, akinek kegyelme ez a mai nap. Köszönjük neki, és köszönjük azoknak, akik lélek szerint adakoztak a templom és a harangláb javításának érdekében, mert csak így - lélek szerint - érdemes bármit is tenni. Az unokai emberek szeretnek ünnepelni, tudnak összefogással, együtt dolgozni, és akarnak megmaradni itt – otthon. Megmutatni a világnak, hogy itt is lehet otthont teremteni, sőt a csend és a békesség falujában egyszerű, tiszta élettel kifejezni mindazt, ami fontos e földi életben s hálát adni azért, ami áldás és siker. Ketten készülnek majd konfirmálni az idén szeptembertől. Mindkét fiatal itt van ma és hiszem, hogy felnőttként is emlékezni fognak erre a napra. Köszönöm nekik, hogy itt vannak, és jelenlétükkel jövőt ígérnek. 1886-ban, az egykori jegyzőkönyv szerint nem volt konfirmálás. Ha Isten éltet, 131 évvel később, 2017. virágvasárnapján újra lesz. Az 1752. márciusában jegyzett Banga György „curator” - mai megfelelője Dán Mihály gondnok. 

Sokat számít az, ha egy ember a helyén van a szolgálatban. Itt szeretném megköszönni neki és családjának, hogy az egyházért, templomért, és e mai napért annyi mindent tettek, hogy minden idejében elkészüljön. Fontos az, hogy milyen egy gyülekezet lelkipásztora, de egy leányegyházközségben nagyon fontos, hogy milyen ember a gondnok. Mindig segítőkész és aktív munkatársakra találtam Dán Mihályék családjában. Dán Mihály gondnok köszönetet mondott a főbb segítőknek, a Faragói Polgármesteri hivatalnak, Zima Ferenc sáromberki vállalkozónak, valamint a Magyarrégeni és Szászrégeni gyülekezeteknek. Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese is megerősítette reménységében és hitében a jelenlévőket. Elmondta, hogy öröm számára, de öröm az unokai gyülekezetnek, az Egyházmegyének és a Kerületnek is, ha egy ilyen kis gyülekezet megmutatja, hogy akar megmaradni, élni. 

A Görgényi Református Egyházmegye lelkipásztorai és az egykor itt szolgáló, vagy beszolgálást végző lelkészek is hivatalosak voltak, és eljöttek. 

Pápai László volt lelkész is elmondta, hogy hogyan zajlott az ő szolgálati idejében a templom kazettáinak restaurálása. A három unokai fiatal, aki verssel köszöntötte az ünneplőket: Kis Sándor, Banga Edit és Dán Róbert Zsolt.

 

 Székely Anita hegedűszólója és éneke, valamint a közös gitár-hegedű kísérettel előadott ének emelte az ünnep hangulatát. 

A hálaadó istentiszteletet követte a vendégek számára az unokai kultúrotthonban felszolgált ebéd.

 Én, mint a gyülekezet jelenlegi lelkipásztora, köszönöm mindazoknak segítségét, akik imádságukban hordozták e kis református közösséget, akik segítettek, és akik eljöttek részt venni hálaadásunkban, örömünkben.

Székely Levente lp.

Van-e új életed? Lelkészértekezlet Beresztelkén

Amikor meghallottam a kérdést, azt hittem tudok majd válaszolni rá egyértelműen. De hamarosan kiderült, hogy sem az igen-t, sem a nem-et nem tudnám kimondani egyértelműen. Persze, jó lenne kimondani egyből, hogy igen, hiszen mint református lelkipásztornak – mondaná a világ - ez elengedhetetlen követelmény a szolgálatához, meg amúgy is, keresztyénként a mindennapokhoz. De mégsem megy… Akkor marad az, hogy nincs? Én személyesen azért ezt sem merném kijelenteni, ha a múltamra gondolok a jelenhez viszonyítva. Inkább azt mondanám, hogy igen, de… S ez után a „de” szócska után jön mindaz, amiről Pál így ír: „… látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.” (Róma 7:23)

Kissé nyomasztó érzés arra gondolni, hogy nekünk, lelkipásztoroknak és tanítóknak különleges megítélésben lesz részünk, amint olvassuk az írásból: “Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lesz. Mert mindnyájan sokképen vétkezünk. (Jak. 3:1-2) Hát igen sajnos -  sokképpen…

 Ma a Görgényi Egyházmegye 23 lelkipásztora érezhette, azt, hogy jó együtt magunkba nézni. Akkor is, ha (külsőleg) minden rendben az életünkkel és szolgálatunkkal. És akkor is, ha nem. A beresztelki református templomban ifj. Szász Attila, alsóbölkényi lelkipásztor hirdette a Példabeszédek 17:22 alapján a csontokat megszárító bánat ellen a vidám elme gyógyító hatását. Jézus is erről az örömről beszélt az övéinek, amikor azt mondta: Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. (Jn. 15:11) 

Utána következett a rózsákkal teli udvar végében álló gyülekezeti házban az előadás. Tulajdonképpen nem is előadás volt, inkább közös magunkba nézés. Kicsit más, mint egy megszokott értekezés valamiről, ami amúgy biblikus, meg teológiailag kifogástalan, de általában nem, vagy alig érinti az én hétköznapi életemet. A mai alakalom pedig erről szólt. A hétköznapi életünkről és benne a szolgálatunkról. Bogdán Szabolcs János krasznai lelkipásztor mondta el személyes hangon és őszintén mindazt, ami az értekezlet címében már előrevetítette a nap témáját. “A lelkipásztori élet mélységei – és az abból kivezető utak”

Előadás alatt megfogalmazódott bennem néhány kérdés: “miért kellett nekem mindez? Miért lettem lelkipásztor? Hiszen embernek is nehéz lenni a szó igazi értelmében, nemhogy súlyosabb megítélésben részesülő tanítónak… Lám, Mózes tiltakozik a küldetés elején, az ifjú Jeremiás rászedettnek érzi magát, Illés meg akar halni. És én? Megértem őket. Empátia? Talán az is, hiszen épp egy ilyen közösségi alkalomkor derül ki, hogy igenis, eljut(hat) egy lelkipásztor is az életnek ezen állapotaiba. Jó volt megérezni valamit abból az érzésből is, ami a sikertelen halászat után megszületik Péterben, a halászban, amikor azt mondja a Mesternek: „Mindazonáltal (értsd: minden - szerintem alkalmatlan - körülmény ellenére), a TE szavadra, kivetem a hálókat.” Ez már a “kivezető utak” egyike. És minden ránk nehezedő – külső és belső – körülmény ellenére is – ez a lelkészi szolgálat hajtóereje. És az élet motivációja is egyben. A te szavadra, azaz veled, Jézusom. A cím, ami e sorok elején áll nem véletlenül került oda. Nikodémus kérdése ott van bennem most is: “miképpen születhetik az ember, ha vén?” Nem feltétlenül biológiai értelemben öreg, hanem, ha már “belevénült” rossz szokásaiba, félelmeibe – mondjuk ki – bűneibe. Arról is beszélgettünk, hogy van kiút. A lelkészi közösség jelenleg kicsit utópisztikusnak tűnő megtartó ereje is segítene, de jó lenne, ha lenne „emberünk”, lelki-pásztor-társunk/barátunk, akinek „megvallhatjuk” bűneinket és nem a bizalmunkat rombolja le utólag ezáltal, hanem segítséget nyújt. Hát van tennivaló bőven…

Van-e jó gyülekezetem? Van-e szép családom, megértő segítőtársam? Van-e anyagi biztonságot adó élethelyzetem? Nagy kérdések ezek, melyek kitöltik életidőnk tekintélyes részét, de mégis semmivé lesznek az egyetlen kérdés árnyékában: Van-e új életem? Mert a válaszomban ott lesz a jövendőm. Szolgálatom, életem és üdvösségem.

Június vége, érettségi vizsgák ideje. Sok kolléga együtt izgulja végig gyerekeivel az érettségi hosszúra nyúló vizsgaidejét. Ugyanakkor vakációs már a hangulat, talán nem is baj, hogy nem vagyunk olyan sokan. Így a közösség-érzés intenzívebb talán. Az asztaloknál is jó a hangulat, a beresztelki töltött káposzta fogyasztása közben. És végül álljon itt pár szavas köszönet is e mai napért. Köszönjük a beresztelki gyülekezetnek a vendégszeretetet, a szervezőknek – Szép Eduárd és Ildikó lelkipásztoroknak - a lehetőséget e lelkészértekezlet megtartására.

(2015-06-24 Székely Levente toldalagi lp.)

Meghívó Unokába 2015. július 26.

Pillanatképek...

Toldalagi gyülekezet 2015 tavaszán

Unokai gyülekezet 2015 böjtfő

A Toldalag-Unokai Református Egyház blogja. Indítva 2015 január 26.